Megjelent a minap az Európai Unió Hivatalos lapjában a REMIT II névre hallgató uniós rendelet, így az rövidesen hatályba lép, ami azt jelenti, hogy a MEKH a piacfelügyeleti tevékenysége keretében már az új szabályokat fogja alkalmazni a piaci szereplők és az egyéb érdekeltek vonatkozásában – hívta fel péntek délutáni közleményében a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási hivatal.
A Microsoft szerint az elmúlt 45 napban újra megindultak az amerikai elnökválasztást befolyásolni akaró orosz online kampányok, de most az előző két választásnál tapasztaltaknál lassabb ütemben – írja a Reuters.
Az Európai Unió demokratikus folyamatainak megerősítése érdekében kedden új rendeletek lépnek hatályba, amelyek a politikai reklámok átláthatóságát és azok megrendelőinek elszámoltathatóságát célozzák. Az Európai Bizottság által támogatott intézkedések célja, hogy a polgárok számára lehetővé tegyék a politikai hirdetők és az ő céljaik világosabb megismerését – közölte az uniós végrehajtó testület.
Az Európai Unió a választási dezinformáció elleni küzdelem érdekében az online platformokat, köztük az X-et és a TikTokot érintő első kötelező érvényű rendszert készül bevezetni. A terveket ismerő források szerint a választások integritásának védelmét célzó iránymutatásokat várhatóan már a jövő héten elfogadja az Európai Bizottság – közölte a Financial Times.
Egyhangú támogatás jött ma létre az uniós tagállamok között egy új rendelet, amely a nagykereskedelmi energiapiacokon a manipuláció kivédését szolgálja az ACER megerősítésével, illetve a harmadik országokbeli energiakereskedőkre vonatkozó szigorúbb szabályokkal – derült ki a tagállamokat tömörítő Tanács közleményéből.
Az Európai Bizottság eljárást indított annak vizsgálatára, hogy az AliExpress kínai online kereskedelmi platform megsérthette-e a digitális szolgáltatásokról szóló törvényt (DSA) a kockázatok kezelésével és mérséklésével, a tartalom moderálásával és a belső panaszkezelési mechanizmussal, valamint a hirdetési és ajánlórendszerek átláthatóságával kapcsolatos területeken.
Tőzsdei manipulációval vádolták meg és feljelentették az ügyészségen hétfőn a román jobbközép ellenzéki pártok Marcel Ciolacut a - Románia által végül megnyert - Verespatak-ügyben, amiért a szociáldemokrata miniszterelnök február elején úgy nyilatkozott, hogy Romániát akár több milliárd eurós kártérítésre is ítélhetik az aranybánya-beruházás meghiúsítása miatt.
Ahogy sok szakértő nem akarta elhinni, hogy Oroszország meg akarja támadni Ukrajnát 2022-ben, most ehhez hasonlóan illúziókban ringatják magukat azzal kapcsolatosan, hogy Oroszország nem akarja megtámadni a NATO-t – írja közel 600 ezer követővel rendelkező X-oldalán Anton Gerascsenkó, az ukrán külügyminiszter tanácsadója.
Az MNB 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációnak minősülő tőzsdei kereskedése miatt - áll a jegybank közleményében.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, kedden új szabályt fogadott el a politikai hirdetések átláthatóságáról, ennek célja, hogy segítse a hamis információk és a külföldi beavatkozás elleni küzdelmet. A szabály csak a fizetett politikai hirdetésekre vonatkozik: nem érinti a politikai hirdetések tartalmát, sem a politikai kampányok lebonyolítására és finanszírozására vonatkozó szabályokat.
Az MNB 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A mostani eset ráadásul nem az első, a jegybank az elmúlt években már többször is szabott ki bírságot a cégre, valamint több magánszemélyre is.
Pénteken paktumot írtak alá arról a nagy technológiai vállalatok, hogy önkéntes és ésszerű óvintézkedéseket tesznek annak megakadályozására, hogy a mesterséges intelligenciát demokratikus választások manipulálására használják fel bárhol a világon – számolt be az AP hírügynökség.
Iszlamabádban választási eredmények késedelme miatt kijárási tilalmat vezettek be, mivel Imran Hán pártja váratlanul beelőzte Nawaz Sharifét. Minden fontosabb párt választási csalást kiált - közölte a The Independent.
Az Európai Bizottság sürgeti a nagy technológiai vállalatokat, köztük a Google-t és a Metát, hogy foglalkozzanak a fehéroroszországi kormánypárti kiadványokat előnyben részesítő algoritmikus elfogultságával kapcsolatos aggályokkal. A száműzetésben élő fehérorosz újságírók azt állítják, hogy a Lukasenko elnök rendszerével szemben kritikus tartalmakat a kormány cenzúrázási szabályaihoz igazodó keresőalgoritmusok akadályozzák. Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke ezért nyomás helyez a Big Tech-re, hogy küzdjön a propagandával és a dezinformációval szemben, valamint a platformszolgáltatóknak elő kell mozdítania a médiaszabadságot. Brüsszel pedig nem csak a fehérorosz ajánlóalgorimtusokat söpörheti el.
Oroszország jelenleg azon dolgozik, hogy tétlenségre sarkallja az Egyesült Államokat, másképp nem fognak tudni nyerni Ukrajnában – írja friss elemzésében az Institute for Study of War (ISW), egy neves amerikai agytröszt. Moszkva ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok ellen próbálja hergelni a világot – írják.
A német hatóságok újraindították a Martin Winterkorn elleni büntetőeljárást piaci manipuláció gyanúja miatt, aki azt megelőzően volt a Volkswagen elnöke, hogy a 2015-ös károsanyag-kibocsátási botrány miatt megbuktatták - közölte csütörtökön egy regionális bíróság.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.